Barion Pixel

A remegős orgazmus garantált – Happyrabbit Knicker csiklóvibrátor – olvasói teszt

A Happyrabbit Knicker akkus csiklóvibrátor tökéletes magányos estékre, illetve párunkkal közös használatkor is izgató élményt nyújt. Szerencsére úgy érkezett meg a kis játékszer, hogy párom még pont külföldön tartózkodott, így volt időm némi egyéni akció keretében kipróbálni.

 

Viszont amint hazaért, együtt is bevetettük. Válogathattunk a sok különböző gyorsaságú és ritmusú fokozat közül, mindezt meglepően egyszerűen. Minden egyes programját használtuk a kis „nyuszinak”. Ezek alapján tudom azt állítani, hogy nekem személy szerint az első három, ami legnagyobb örömöt tudott okozni, mind magányosan, mind a párommal történt együttes használat során. 

A két kicsi nyuszifülnek, és az eszköz jól átgondolt kialakításának köszönhetően könnyen hozzá tudtam férni a kis eszközzel a csikló területéhez, amit ezáltal igen intenzíven tudtam izgatni. Volt olyan is, hogy a leggyengébb fokozatot is erősnek találtam de mindig tudtam úgy helyezkedni, hogy utána kellemes legyen a hatás. Előjátéknak és aktus közbeni használatra egyaránt tudom ajánlani. A tőletek kapott szexuális játékszert más testrész izgatására is kipróbáltuk, ahol ugyanolyan jól bevált, mint a csikló területén.

A Happyrabbit elnevezés igen találó, mivel ez a kis eszköz tényleg hasonlít egy nyuszira. Teljesen egyszerű, letisztult designja van. Szemből nézve 2 gombnak látszó felület fogad, bár ezek közül valójában csak az alsó kerek formájú gomb, a másik csak dísz. Az anyaga kellemes, puha, nagyon jó tapintású. 

Kicsit elsőre fura vele „célozni” pláne férfiként, de gyorsan meg lehet találni vele, hogy hol jó a párunknak. A „Boldognyuszi” egyszerű szerkezeti kialakítása nem csak a használatot könnyíti meg hanem tisztítást is, könnyen elérhető a töltési csatlakozó. A töltési lehetőséget nyújtó csatlakozó könnyű elérhetősége számomra azért élvez nagy előnyt, mivel tettem már véletlenül tönkre emiatt szexuális játékszert, hogy nehezen elérhető volt a töltő helye, és simán eltört a vékony csatlakozó. Úgy gondolom ez nagyban meghosszabbítja az eszköz élettartamát. 

Az akkumulátor hosszas időt bír használat közben. Az eszközön mindössze egy gomb van, amivel irányítani lehet, ez nagyban leegyszerűsíti a termék használatát. Akár aktus közben sem kell keresgetni a gombokat, hogy melyikkel kell fokozatot vagy akár gyorsaságot váltani. Olyan eszközzel is találkoztam már ahol négy gomb közül kellett válogatni. Kimondva nem tűnik soknak, de akció közben ne kelljen már a gombok közül válogatnom. Mivel ezen a csiklóvibrátoron csak egy gomb található, én ezt óriási előnynek tartom. 

Vízállóságot nem teszteltünk, de nem nagyon tudom elképzelni, hogy egy magányos zuhanyzást ne bírna ki. Ezidáig a wand típusú eszközöket próbálgattuk leginkább, de ez is teljesen meggyőző volt, pláne, hogy ez kisebb helyen is elfér. Egyetlen hátrányként talán a kissé hangos motort tudnám említeni, szóval könyvtári „mókázáshoz” például nem túl ideális választás. 

Kicsi, ezért egy női táska végtelen mélyében simán megbújhat egy kis hirtelen jött akcióhoz, a remegős orgazmus viszont bármilyen helyzetben garantált!

Tartalomhoz tartozó címkék: Termékbemutató Teszteltük

Kapcsolódó termékek

Neked ajánljuk

Keresés