Teszteltük: A Nagy Óvszer Párbaj

Tesztelőpárosunk, Dóri és Krisztián ezúttal a LELO HEX prémium óvszercsaládját vette közelebbről szemügyre, összevetve azokat egy érdekesnek ígérkező konkurenssel.

Miért tesztelünk óvszereket?

Az igazság az, hogy a LELO HEX nem újdonság már számunkra, hiszen a klasszikus, fehér dobozos változatát évek óta használjuk megelégedéssel, még írtunk is róla anno egy beszámolót. Az akkor megfogalmazott tapasztalataink jórészt mind a mai napig érvényesek, viszont a LELO, illetve más gyártók kínálata is bővült azóta néhány új termékkel, így esedékesnek tűnt kipróbálni ezek közül néhányat. Mivel a hatalmas piac minden termékét lehetetlen lenne egyenként tesztelni, ezúttal maradtunk a jól bevált márkánál, kiegészítve a tesztet a Magyarországon örök klasszikusnak számító DUREX-szel, annak is egyik legnépszerűbb termékével.

A teszt másik előzménye, hogy bár a LELO HEX kapcsán évekig kizárólag pozitív tapasztalataink voltak, az utóbbi néhány hónapban többször is előfordult, hogy aktus után minimális, de szokatlan irritáló érzés jelentkezett a hímvesszőn, ebből adódóan úgy sejtjük, változtathattak valamin az anyaghasználat kapcsán. Női oldalról semmilyen eltérés nem volt tapasztalható, így még az is előfordulhat, hogy más ok áll a háttérben, viszont óvszer nélkül nem volt jelen a diszkomfort érzet, ezért jutottunk arra, hogy talán változhatott valamilyen összetevő az óvszerben. Ennek tükrében kiváltképp kíváncsiak voltunk, hogy milyen a jelenleg kapható többi LELO termék. Mivel ez a szempont kizárólag esetemben releváns, és nem vonható le belőle általános tapasztalat, az óvszerek megítélésénél nem vettük figyelembe, mindössze az összegzésben teszünk majd említést az ezirányú tapasztalatokról.

A LELO HEX Orginial gumióvszerek előnyei és hátrányai

A jól bevált „LELO HEX Original”-ról ugyanazokat az előnyöket tudjuk elmondani, amit korábban is: rendkívül kényelmes viselet, mind a felhelyezés, mind a levétel folyamata könnyed. A hosszú távú tapasztalatunk alapján bátran állítjuk, hogy épeszű használat és megfelelően síkosított hüvely mellett kvázi lehetetlen elszakítani, sőt, még szánt szándékkal sem egyszerű. Aktus során nem mozdul el, nem gyűrődik fel, kellően tart és nem szorít, átlagos méretű hímvesszőre kiválóan passzol minden dimenziójában. Az ondótartály mérete ugyanakkor lehetne kicsit nagyobb, számomra legalábbis néha kényelmetlenül szűk a rendelkezésére álló hely, és ez esetemben csökkenti az orgazmus intenzitását. Mentségére legyen mondva, ez az összes márka és termék esetén így volt korábban is, lehetséges, hogy a személyes preferenciám tér el az átlagtól. Dóri oldaláról semmilyen negatívumot nem tapasztaltunk az évek során, sem csípő érzés, sem utólagos irritáció nem volt jellemző. Érzésre nagyon kedveljük mindketten a gyártó termékét, mert a lehető legjobb érzetet biztosítja számunkra az együttlétek során. Természetesen jellegéből adódóan ez az óvszer sem tud annyira közvetlen érzést biztosítani, mint egy gumi nélküli együttlét, de ezt nem is várhatjuk el tőle. Hatalmas pozitívum, hogy a HEX gyakorlatilag szagtalan, ami kifejezetten előnyös a használata során.

LELO HEX Original - az eredeti luxus LELO óvszer - Vágyaim.hu szexshop

A LELO HEX Organic óvszerek előnyei és hátrányai

Jelentős elvárásokat támasztottunk a „LELO HEX Organic” termékkel szemben, konkrétan azt, hogy ne legyen semmivel sem rosszabb, mint a klasszikus HEX. Mivel ez az óvszer teljesen természetes módon előállított latexből készült, emellett potenciálisan káros vegyszereket sem használtak az előállítása során, így voltak fenntartásaink azzal kapcsolatban, hogy mennyire bírja majd a nyüstölést, vagy hogy nem lesz-e furcsa illata. A gyakorlatban azonban minden előzetes aggodalom alaptalannak bizonyult, mert az Organic sem szakadt el, és nem érződött felhelyezés / eltávolítás során sem gyengének, ráadásul bántó illatot sem éreztünk rajta.

A környezettudatos kialakítás mellett további extra, hogy az óvszer belső oldala az „L-Arginin” nevű anyaggal van borítva, amely egy természetes aminosav, és lokális vérbőséget okoz a vele érintkező szövetekben. Őszintén szólva én tartósabb erekciót nem tapasztaltam, de ártani biztosan nem árt a jelenléte, és adott esetben talán ez is adhat némi pluszt a használat során. Alapvetően tapasztalataink azonosak a HEX Original esetében látottakkal; az Organic kényelmes viselet, nincs bántó illata, jól bírja az igénybevételt, aktus közben is a helyén marad, és tökéletesen igazodik a hímvessző formájához. Ajánlható választás azoknak, akik környezettudatosan élnek, hiszen ez az óvszer biológiailag lebomló kivitelű, így nem szennyezi a természetet. Hogy a csomagolására ez mennyire igaz, már kérdéses, legalábbis a belső fémes tasak pont olyan volt, mint a többi óvszer esetében, a külső kartondoboz viszont érzetre teljesen natúrnak tűnt.

LELO HEX Organic - A környezetbarát óvszer - Vágyaim.hu szexshop

A LELO HEX Rexpect XL kotonok előnyei és hátrányai

A „LELO HEX Respect XL” némileg indokolatlanul került bele a tesztünkbe, abban az értelemben véve legalábbis mindenképp, hogy a méreteimben sajnos sem a riszpekt, sem az XL jelölés nem indokolt! Ugyanakkor kíváncsi voltam, hogy egy valamelyest bővebb kivitelű óvszer (58 mm vs. 54 mm átmérő, +10% hossz) vajon jelent-e bármilyen pozitívumot a használat során, átlagos kaliber mellett. Nos, meglepő módon igen, jelent. A hancúrlécem méretét illetően annyit elárulhatok, hogy bár tisztességgel hozom a magyar átlagot, egyik felmenőm sem volt színesbőrű kosaras, ennek ellenére mégis kényelmesebbnek érzem az XL verzió használatát. Leginkább a gumigyűrű az, ami minden óvszernél szorít valamelyest a péniszem tövénél, és ez jelen esetben teljesen semleges érzés volt. Ebből adódhat persze, hogy könnyebben lecsúszik intenzív használat során, de ilyet nem tapasztaltunk a tesztidőszak alatt. Személy szerint biztos vagyok benne, hogy van olyan srác, akinek pont ez a méret lesz a tökéletes, úgyhogy minden férfitársamnak bátran ajánlom, hogy tegyen ezzel a termékkel egy próbát, mert lehet, hogy eddig feleslegesen tartotta szűk ketrecben a vadállatot! :)

Dóri oldaláról nézve semmilyen változás nem volt tapasztalható az előző óvszerekhez viszonyítva, ami nem is meglepő, hiszen az XL anyaghasználata azonos az Original verzióval. Mindez persze jó hír, hiszen így itt is biztosított a fokozott tartósság, a kényelem, és az illatmentes kivitel. Kicsit reménykedtem benne, hogy az ondótartály méretét is növelte a gyártó, ez viszont nem változott a többi termékhez képest, kisebb bánatomra.

LELO HEX Respect XL - A nagy méretű LELO óvszer - Vágyaim.hu szexshop

A Durex Mutual Pleasure óvszer előnyei és hátrányai

Végül, jöjjön a kakukktojás, sokak kedvence, az ikonikus DUREX, amely gyártó kínálatából egy speciális modellt vettünk kezelésbe; a „Durex Mutual Pleasure” névre keresztelt megoldás amellett, hogy pöttyökkel borított felszínt kapott, belső felülete még egy orgazmust késleltető anyaggal is be van vonva, amely kombináció „papíron” érezhető előnyt kell, hogy nyújtson az együttlét során, mindkét fél számára. Ha már érezhető „előnyökről” beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül a kondom illata mellett, amely szolidan ugyan, de jól kivehető, klasszikus gumi jellegű, szóval, ha valakit zavar az ilyesmi, nyugodtan kattinthat is tovább, és rendelheti a LELO termékeit. Bár mi határozottan ebbe a csoportba tartozunk, a tesztet aztért tovább folytattuk, és igazából ezen felül nem voltak kedvezőtlenek a tapasztalatok. A DUREX felhelyezése is könnyen megoldható, még úgy is, hogy a forma kevésbé passzol a természetesen vonalakhoz, mint a drágább konkurens esetében.

Az együttlét során Dóri számára minimális mértékben, de érezhető volt a plusz mintázat az óvszer falán, valamelyest talán hozzá is adott az élményhez, de érdemben nem szabad tőle hátkaparós orgazmust várni, mert ahhoz egyszerűen túl sima a felület még így is. Érzésre a gumi kevésbé vékony, mint a LELO-k esetében, de igazából vészesnek nem mondanánk, a célnak megfelelő ez is, és a doboz tanúsága szerint eleve a gyártó „vastagabb” termékei közé tartozik. A strapabíróság kapcsán egyelőre nehéz lenne érdemben nyilatkozni, de a tesztidőszak alatt nem történt vele baleset, vagy nem várt lecsúszás.

Nagy kérdés a belső bevonat hatékonysága, amely alapvetően a termék egyik fő értékesítési pontja lenne, én azonban nem éreztem olyan hatékonynak, mint amennyire a marketing azt sugallta. A legfőbb gond az, hogy lassan fejti ki a hatását; bizonyára alkati kérdés ez is, de esetemben nem hiszem, hogy jelentősebben hozzáadott a teljesítményhez, mert inkább az aktus vége felé kezdtem el érezni, hogy már kevésbé érzékeny a makk rész. Ez valóban nehezebbé tette az orgazmus elérését számomra, azonban, ha valaki tipikus másfél perces gyorstüzelő, annak egyszerűen nem fog hatni az óvszerbe helyezett segédanyag a megfelelő időben. Ettől még a hatás valós, de akinek gondja van a korai magömléssel, már az előjáték során helyezze fel az óvszert, hogy meglegyen a megfelelő hatásidő. Még egy apróság: az óvszerben a spéci anyag össze volt állva félszilárd állagra, ezért ha ilyet tapasztalsz, ne távolítsd el, mert úgy semmit nem fog érni a gumiban maradó mennyiség.

Durex Mutual Pleasure óvszer -  Vágyaim.hu szexshop

Összegzés

Összegezzünk. Úgy gondoljuk, hogy alapvetően a DUREX terméke sem rossz választás, és nem szabad elfelejteni, hogy jelentősen olcsóbb a LELO kínálatában szereplő óvszereknél, így ideális választás lehet a vételárra érzékeny pároknak. Számunkra azonban továbbra is a LELO ül a trónon, dacára az ártöbbletnek, bár a „HEX Original” ár/érték aránya mostanság már kifejezetten kedvező szintre süllyedt. A „Respect XL” ad egyfajta szellős érzetet, ami javíthat az együttlétek minőségén, pláne a férfi oldaláról, így, ha más nem, egy próbára mindenkinek nyugodt szívvel ajánljuk, mert könnyen lehet, hogy valakinek épp ez a minimális méret többlet kell majd ahhoz, hogy elfogadja az óvszer használatát. Józan ésszel nézve a „HEX Organic” nem több, mint egy niche termék, amely választását kevés dolog indokolja a többi LELO-val szemben a józan ész alapján, de mint óvszer, egy kiválóan használható, prémium megoldás ez is, amelyben nem fogtok csalódni. Ha fontos a környezetvédelem, ezzel a gumival nem lőttök bakot. A legjobb választás viszont szerintünk továbbra is a HEX Original, ami úgy nyújt prémium teljesítményt, hogy anyagilag nem terheli meg különösebben a büdzsét.

No, és akkor zárásként néhány szó az irritáció kérdéséről! Dóri esetében könnyű a helyzet, mert egyik termék sem csípte, vagy okozott számára kellemetlen érzést, így e tekintetben minden óvszer jól vizsgázott. Nálam, némileg meglepetésre, egyik gumi sem okozott különösebb kellemetlenséget, ideértve a HEX Original-t is. Némileg érhetetlen ez az előzmények tükrében, de megeshet, hogy átmeneti receptúra váltása, esetleg lejárat közeli termék használata okozta a panaszaimat. A DUREX talán (de ez egy hangsúlyozott „talán”), picit csípett használat után, de ez már nem lep meg, régebben is volt hasonló élményem a gyártó termékeivel. Érzékeny bőrű vagyok, jó eséllyel ezért nem tökéletes számomra a DUREX, de ami fontos, hogy komolyabb irritációt, bőrpírt ez a kondom sem okozott, és az együttlét utáni tisztálkodást követően már semmilyen diszkomfort érzés nem jelentkezett.

A tesztben szereplő termékeket a Vágyaim.hu webáruházban vásárolhatjátok meg. FIGYELEM! A tesztben szereplő termékeket nem szponzoráció keretében kaptuk, véleményünket a gyártó / forgalmazó semmilyen mértékben nem befolyásolta (ezúttal sem)!

Dóri és Krisztián

 
Jellemző LELO HEX Original LELO HEX Organic LELO HEX Respect XL Durex Mutual Pleasure
Kényelmes felhelyezés és levétel Igen Igen Igen Igen
Kényelmes viselet Igen Igen Igen (szellősebb) Nem teljesen
Jó illeszkedés Igen Igen Igen (nagyobb méretre) Nem tökéletes
Szagtalan kivitel Igen Igen Igen Nem
Kiváló szakítószilárdság Igen Igen Igen Igen
Környezetbarát anyag Nem Igen Nem Nem
L-Arginin bevonat Nem Igen Nem Nem
XL méretváltozat elérhető Nem Nem Igen Nem
Belső késleltető anyag Nem Nem Nem Igen
Külső stimuláló textúra Nem Nem Nem Igen
Megfelelő ondótartály méret Nem teljesen Nem teljesen Nem változott Igen
Diszkomfort vagy irritáció Egyéni érzékenység Nem Nem Talán enyhe
Ár-érték arány Niche termék Speciális igényekre Jó (olcsóbb)
Ajánlott érzékeny bőrűeknek Egyéni Igen Egyéni Inkább nem
 

 

Luxus LELO óvszer és kondom - a biztonságos szexért - Vágyaim.hu szexshop

Kapcsolódó cikkek

Teszteltük: Desirel Enchant - a változatos wand vibrátor

Teszteltük: Desirel Enchant - a változatos wand vibrátor

Szerencsém volt kipróbálni a Desirel márkától egy igazán sokoldalú játékot. Ez nem csupán egy erőteljes vibrátor, amely számos funkcióval és intenzitással rendelkezik, hanem testmasszázsra is kiválóan alkalmas. Remekül használható előjáték során a hangulat fokozására, de levezetésként, utójátékként is tökéletes.
Teszteltük: Lovense Lush 4 vibrációs tojás

Teszteltük: Lovense Lush 4 vibrációs tojás

Távkapcsolatban élsz? Esetleg szívesen átadnád az irányítást másoknak? Vagy épp webcamos vagy? Akkor mindenképpen olvasd tovább ezt a cikket, mert lehet, hogy megtaláltad a számodra tökéletes játékszert! Szerencsém volt kipróbálni egy olyan játékot, amelyet a Vágyaim.hu szexshop jóvoltából tesztelhettem, és amelyre már régóta kíváncsi voltam. Nagyon kellemes meglepetés ért.